Shizel Wicca Főpapnő,személyiség fejlesztő,párkapcsolati tanácsadó

Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb. Hanem az, aki a legfogékonyabb a változásra. A lelkem a barátom. Ő vigasztal az élet nehéz pillanataiban is. Aki nem lel vezetőre saját lelkében, azt a külvilág elfordítja saját élete útjáról.

                                                   17796671_1298519766869397_6611154312516699998_n.jpg

 

,,Nagyon sok kedvenc filmem van, amit úgy érzek, hogy nekem rendezett az élet.
Ezek közül éppen ide illik az egyik. A jövő kezdete.
Ez a film valami csodálatos dolgot nyújt az emberiségnek! Mert mindenkinek van múltja, jelene, és jövője is, amit mi magunk alakítunk.
Most nézzük, hogy mit értek én SZERETET alatt!
A szeretet mára már sajnos elcsépelt szóvá vált sok ember szemében.
Ezeknek az embereknek sokat kell dolgozniuk életük során, hogy újra megértsék, hogy mi is a szeretet.
Sok sikert kívánok nekik, valamint kitartást és nem utolsó sorban önzetlenséget.
Mert a végső jutalom megéri azt a sok fáradozást, próbatételt!
-Számomra a szeretet az a felsőbbrendű erő, amit ha megismerünk, soha többé nem engedünk el!
Egy valami biztos, ha tudjuk mi az élet lényege, akkor a szeretet lényegét is megismerjük majd.
Azok, akik jártasak valamiféle vallásban, azok már tudják, hogy mi a szeretet lényege.
De milyen mélységekben kell lemennünk ahhoz, hogy világossá váljon számunkra a valódi értelem lényege?
Ha viszont csak most ismerkedik meg vele valaki, akkor bízom benne, hogy ez a könyvecske segítségére lesz, hogy feltárja önmaga előtt a valódi értéket a létezésben.
Ahogy imént is írtam, a szeretet szó elcsépelté vált a mai kor embere számára.
Sok mindenre mondják az emberek, hogy szeretem.
Gyerekre, anyára, apára, testvérre, kocsira, házra, egy finom vacsorára, egy jó nőre talán.
Igen, ezt is lehet szeretni.
Amit azt mondjátok valamire, hogy szeretem, az esetek többségében minden, csak nem igazi szeretet.
Akkor mi vajon a szeretet?
Elmondom, hogy én mit értek a szeretet fogalma alatt.

Nem vagyok filozófus, sem tanár, így ha te másképpen látod majd, azt is elfogadom.
Nem az a lényege, hogy mit írok neked, az a lényege, hogy mit hoz fel belőled a tudatos énedről!
Számomra a szeretet az, amikor olyan önzetlenül, hűségesen, elkötelezettséggel cselekszünk valaki iránt,
amely a másik ember javát szolgálja!

Igen, most jön a sok - sok kérdés a fejedben.
Csak gondoljatok valakire, akit nagyon szerettek, és utána gondoljátok újra, hogy mi mindent tettetek érte.
Ha van egy kis időd, írd is le egy füzetbe, lapra, oly mindegy, de még jól fog jönni a fejlődésed során az általad leírt pár mondatod.
Ha hoztál papírt és tollat, akkor olvasd el az ehhez tartozó kérdéseimet, és először jegyezd le a válaszaidat,
majd utána olvasd tovább a sorokat.
-Mi az, amiért szereted az illetőt?
-Mi az, ami szeretetteljessé teszi a kapcsolatotokat?
-Mi az, amit megtennél érte bármikor, ha nem ártasz vele senkinek?
-Miről tudnál lemondani érte?
Ha megvannak a válaszaid, ami nem tartozik senkire, csak rád, akkor olvasd tovább a könyvet.
Ugye, hogy könnyen ment? Te magad is meglepődtél talán azon, hogy mennyire egyszerű a dolog.
Az emberek többsége, akikkel valaha is kapcsoltban voltam, általában ezeket a válaszolták a kérdéseimre:
Mert boldoggá tesz.
Mert megért engem.
Mert jó akar nekem.
Mert támogat engem, az lehetek mellette, aki valójában vagyok.
Mert elfogadom olyannak, amilyen.
Mert elfogad olyannak, amilyen vagyok.
Mert érzem, hogy szeret és törődik velem.
Mert fontos nekem.
Mert ő az, akire vágytam életem során.
Mert én vagyok számára az ideális.
Mert én boldoggá tudom tenni.

Nézd meg, hogy te miket írtál fel a kis füzetedbe, hasonlítsd össze az előbb leírtakkal.
Ha meg van, nézd meg és légy szíves számold meg, hogy hányszor írtad le azt a szót, hányszor használtad azt, hogy ,,én,, ,bármely módon?
Az ,,én” nem jó dolog, mert önmagát helyezi az ember a középpontba .Az én valaminek a hiányát jelzi.
Ez szomorú dolog.
Ezért kérlek, hogy gondold át, amit eddig olvastál, és egy jó tea, pohár víz, esetleg egy üveg sör után. Értékeld át azt, amit eddig gondoltál a szeretetről.
Nem azt mondom, hogy tanuld meg amit mondok!
Ha figyelmesen olvastál eddig is, akkor tudod jól, érzed, hogy nem kioktatlak, csak segíteni szeretnék neked.
Bizonyára az is furcsa lesz majd egy pár embernek, hogy tegeződő viszonyban írok.
Én úgy gondolom, hogy a tiszteletet meg lehet adni embertársainknak akkor is, ha tegeződünk,
s akkor is, ha magázódunk.
Na de térjünk vissza a válaszaitokhoz.
Ha túl sok az én a válaszaitokban, akkor az azt sejteti veled, hogy a szükségleteidről irtál.
Mert az „én” arra figyelmeztet, hogy önző módon önmagadra gondoltál,hogy mi az, amit nyerhetsz a szeretetből.,,
A test és a lélek örökös harca a gonosszal I.
Artisjus által védett!
Azonosító szám:141103002T
Szerző: Fehérvári Judit wiccaanya

                                                2zxcq-e6p0-1.jpg

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 24
Heti: 67
Havi: 399
Össz.: 109 205

Látogatottság növelés
Oldal: A jövő kezdete
Shizel Wicca Főpapnő,személyiség fejlesztő,párkapcsolati tanácsadó - © 2008 - 2024 - lelekdonor-meggyotort-fer.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »