Shizel Wicca Főpapnő,személyiség fejlesztő,párkapcsolati tanácsadó

Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb. Hanem az, aki a legfogékonyabb a változásra. A lelkem a barátom. Ő vigasztal az élet nehéz pillanataiban is. Aki nem lel vezetőre saját lelkében, azt a külvilág elfordítja saját élete útjáról.

summer_brise_-_2zxda-dqo0_-_normal.jpg

,,Mondtak már rám oly sok jelzőt. Álmodozó, bolond, másvilágban élő, hihetetlen adottságú,empatikus, makacs. Hamis, cinikus, ha őszinte voltam valakivel és néki ez fájt talán, mert rá világítottam az igazi ok, vagy okozatra életének részére. 
Álmodozó, bolond, hiszékeny…. Lehet, talán az vagyok. Vállalom! Ez vagyok én, álarcok nélkül, kritikákkal élve, én az életet élem! . Lehet a vélemény szarkasztikus, vagy racionális, én vállalom. Ez visz előre a szamárlétrán, ahogy nagymamám volt mondani anno nekem. Tanulj, mert szamár lesz belőled. Imádott nagyikám, Dédi, mert mi csak így neveztük, oly sok jóra tanított meg szüleim mellett. Spiritizmust ő nem fejlesztette magában. De jól használta azt az adottságot, amivel az Égiek, az élet meg áldotta őt. Hálás vagyok neki, de nagyon! Na vajon akkor én élek? Vagy szerintetek én nem is létezem? Mert így élek. Higgyetek nekem, én is élek, és remélek! Álmodom… sírok, ha fáj…… nevetek, ha boldog vagyok. Én is csak egy ember vagyok. Nem több, nem kevesebb, mint ti vagytok! Ember! Csupán én az életet más szemmel nézem. Spirituális adottságomat örökül kaptam, amit én veletek könyveim során meg is osztottam. Az vagyok, aki vagyok. Az is maradok. Nem hordok álarcot, minden napomat büszkén vállalom. Buktatóival, hibáimmal, terveimmel, szép és rossz napjaimmal együtt! Mert élni szerintem csak így érdemes. Ha vállalod azt aki, ami vagy. Nem a környezet az életed forrása. Te magad vagy az, a lelked! Aki nem talál vezetőre saját lelkében, az szenvedő marad. A politikát a remény egyik rombolójának használják ellenünk! Én nem fogok ebben részt venni! Amit én nem látok méltónak az emberek fejlődésének érdekében, ki is fogom mondani! Vállalva a következményeit.
Bízom benne, hogy a könyveim olvasása során, mindenki megtalálta, azt a bizonyos, szikrát, ami tovább lendíti majd az élete fonalát!
Birka szindróma, alá rendelt szerep. Nem téged szolgál, nem az életedhez kegyes! De hasznos másoknak, gazdagítja vagyonát! Te meg egyre szegényebb leszel, lelkileg! A pénz az hatalom. De ha a lelkedet eladod, sok jóra nem számíthatol drága barátom! A sors visszaadja majd mind azt, amit életed során a te kis napló főkönyvedbe bele írtál! 
Hiszem s vallom, ha a felemelkedésért meg dolgozom, meg is kapom azt. De nem harácsolok… Nem politizálok, nem terelek nyájat. Szabad akartott szorgalmazom, az egyént segítem, nem a hatalmat. Mert senkinek nincs hozzá joga, hogy leélje a másik ember életét! De ha hagyod, ők irányítanak majd életed során végig. A szomszéd, a postás, a házmester, aki naponta beléd köt valamivel, mert az ő élete üres és keserű. Vagy a média, aki arra sarkal, karácsonyra vegyél fel jó sok hitelt, hogy szeretteidnek új tv-ét, aranyat, kocsit vehess. Amit a következő karácsonyig persze te nélkülözöl meg. De senki sem ad fel hirdetést, hogy szeretetet adok hitelre. Ennyi, és annyi kamattal! Vajon mért? 
Áldás, szeretet, jó egészség kísérje utatokat, egy életen át, azt kívánja néktek egy jó barát, a boszorkány. Nem az számít ki mit gondol, mond rólam, vagy rólatok az életetek minden napjaiban! Az a lényeg, te tudd ki vagy és merre tartasz! Mert nem az számít honnét jöttél, hanem az, hogy hová tartasz barátom! Váljatok szabaddá barátaim, kedves olvasóim!
Wiccaanya

Folyt.köv…

III.,,

A test és a lélek örökös harca a gonosszal II.
Minden szerzi jog fen tartva: Judit Fehérvári Wiccaanya
 
 

 

253889_478714102147579_440976265_n.jpg

 

,,
A test és a lélek örökös harcca a gonosszal

II.

,,Futnak a napok és vele az élet, most kell szeretnünk! Itt nincs még egy másik élet a számodra, a földön, hogy azt mondhasd, rá érek, van idő. Idő, mint korlát működik, hiszen az emberek alkották meg, mint annyi hasonló, vagy másfajta dolgot, ami korlátozza életünket. Ha haggyuk, csak is akkor korlát, a korlát. Csak is akkor szenvedés az élet, ha azt alakítod ki az agyadban. Ha boldogan akarsz élni, térj egy másik útra. Indulj hazafelé, ahol véget ér a múlt, ott kezdődik a jövőd! Annyi mindent tanultam tőletek-emberektől, és az Égiektől! Megtanultam, hogy mindenki a hegy tetején akar élni, anélkül, hogy a völgyet ismerné. Megtanultam, hogy a meredélyt nem akarja megmászni, mert az út során talán felsérti a kezét egy kiálló szikla darabja. Megtanultam, hogy mikor egy újszülött először szorítja meg parányi kis kezével a kezemet, vagy az édesapja kezét, örökre szorítja azt meg. Meg tanultam, hogy egy embernek akkor van joga lenézni a másikat, ha annak segítenie kell felállni! Megtanultam, hogy mindig azt mondjam, amit érzek, és azt tegyem, amit gondolok. Ha tudnám, hogy ma látom utoljára a szeretteimet, a barátaimat, a tiszta kék eget, a fákat melyek nékem köszönnek utam során, a virágokat, amik nékem illatoznak, ha ma hallanám utoljára a gyerekek csengő kacaját, imádkoznék, hogy adjon még az ég időt, hogy itt élhessek még! De ha mennem kellene, akkor hálás lennék mindazért, amit itt megélhettem én! Ezért ne várjátok a végét semminek sem. Mondjátok el annak kit szerettek, és fontos nektek, minden nap, hogy mit jelent ő nektek! Ha villamosra felszállsz, ne morogj folyton, hogy nagy a tömeg, és ellenőr van talán. Gondolj arra, ezt már te megélted. Vajon hányan utaznának ott veletek, azok közül, akiket már elszólított az ég? Gondold csak át, milyen szerencsés vagy valójában, hiszen lehet, hogy nincs mosoly az arcodon, de talán holnap reád is valaki mosolyog majd, aki megtartja veled, milyen szép is tud lenni az élet! Addig, míg van másnap, addig az élet mindig ad új lehetőséget nekünk arra, hogy jobban csináljuk, mint tegnap! Csak a mai nap van, élj úgy, és merj szeretni, nevetni, jóvátenni a tegnap hibáit! Elégtételt adj, annak kit megbántottál talán, tanulj meg bocsánatot kérni, és jóvátenni mind azt, amit tegnap még talán meg sem láttál! Senkinek nem biztos a holnapja, megtanultam. Ezért élj ma, és szeres ma, becsüld annyira önmagadat, hogy az élet is becsülhessen téged! Az élet oly szép! Imádok élni, és minden nap azon lenni, hogy minél több örömet szerezzek a lelkemnek, mely a testemben él. Igen hibáztam nem is keveset életem során. Amik valójában nem hibák, csupán a tudatlanságom miatt kialakult élethelyzetek! Az élet egy nagy iskola, hol nem jár diploma. De még is elbuksz. Pótvizsga, azt az élet újra nyújtja majd! Ha észreveszed, hogy ezt már egyszer talán megélted, és nem egóval, nem önsanyargatással gondolsz rá, tanulni fogsz a múltból, és fejlődsz is általa! Az élet egy szép, romantikus regény. Ne tedd tönkre magadat, ha az első oldalaknál elakadsz barátom, kedves olvasóm! ,,
II. könyvemet is befejeztem:)
Következik a III.
Várom azt az embert, aki szívén viseli az emberek sorsát mint én, és szívesen szponzorálná a könyveim kiadását. Tudom, hogy vár rám valahol. Én várom őt nagyon. Mert ezek a könyvek nem nekem, hanem nektek íródtak.,,

wiccaanya

through_the_light_-_2hyva-11e_-_normal.jpgold_round_stone_-_2hyva-11a_-_normal.jpg

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 19
Tegnapi: 8
Heti: 58
Havi: 390
Össz.: 109 196

Látogatottság növelés
Oldal: II.könyvemből idézet
Shizel Wicca Főpapnő,személyiség fejlesztő,párkapcsolati tanácsadó - © 2008 - 2024 - lelekdonor-meggyotort-fer.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »