Shizel Wicca Főpapnő,személyiség fejlesztő,párkapcsolati tanácsadó

Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb. Hanem az, aki a legfogékonyabb a változásra. A lelkem a barátom. Ő vigasztal az élet nehéz pillanataiban is. Aki nem lel vezetőre saját lelkében, azt a külvilág elfordítja saját élete útjáról.

                                            9.jpg.minden_nap_kuzdunk_a_kaosz_ellen.wiccaanyagmail.com.jpg

Személyiségfejlesztés
-Lelkünk legmélyén mindannyian őrizzük a bennünk élő "belső gyermek" emlékképeit.

Vannak köztük jók és lehetnek rosszak, láthatatlan fonalaikkal irányítják az életünket.

Felnövünk, legalább is ez a látszat, a testünk felnőtté válik, de belül a gyermekkorban teljesítetlenül maradt vágyak, a bevégezetlenül maradt ügyek megkötik a lelket.

Nem engedik a felnőtt részt érvényesülni, ez pedig minden esetben megmutatkozik a viselkedésben.

 

 

Abban a pillantban amikor egy konfliktus helyzetben sértettséget, haragot, félelemet érzel, újra azzá a kisgyermekké válsz aki ezt valamikor már egyszer átélte.

Az a kisgyermek leszel újra, akit igazságtalanul durván megszidtak, mert összetörte az édesanyja kedvenc vázáját, akinek azt mondták inkább hozzá se fogj mert több kárt okozol mint hasznot.

Akire soha nem volt elég idő, aki mindíg útban volt, akinek azt mondták, jobb lett volna ha fiúnak illetve ha lánynak születsz, vagy talán azt, hogy jobb lett volna ha egyáltalán a világra sem jössz.

Gyakran azt a szeretetet, azt az odafigyelést, törődést keressük, várjuk amit úgy érezzük, nem kaptunk meg gyermekkorunkban.

 

Nagyon sok felnőtt emberben ott toporzékol, sír és segítségért kiált egy megbántott belső gyermek.

 

A hibás viselkedés kihathat a párkapcsolatra, a felek az édesanyjukat vagy az édesapjukat keresik egymásban. Olyan függőségekbe, játszmákba kényszerítik egymást ami egy idő után teherré válik, szétforgácsolják, tönkre teszik a kapcsolatot.

 

A felnőtté válásnak az egyik ismertető jegye, hogy felelősséget tudunk vállalni a tehetségünkért, az életünkért, a döntéseinkért.

 

Az a gyermek aki soha nem kapott bizalmat, bíztatást, lehetőséget, az felnőttként is azt várja, hogy majd jön valaki, aki megfogja a kezét és segít. Gyakran ezt a segítséget nem valakiben, hanem valamiben keresik, különböző pótcselekvéseket választanak, pl. dohányzás, evés, gyűjtögetés.

 

Minden szülő nagyon szereti a gyermekét, a maga módján a legjobbat akarja adni neki.

Sorsuk, saját életük fájdalmai, félelmei miatt mégis, a szeretet kinyilvánítása félre csúszik és a legmélyebb sebeket ők ejtik gyermekeiken.

Ez alól talán senki sem kivétel.

A belsőgyermek gyógyítást beszélgetéssel kezdjük

Ezután egy lazító gyakorlattal nyugodt, önfeledt, meditatív állapotba segítelek, becsukod a külső szemed és kinyitod a belsőt.

Mint egy álom képei jelennek meg a régen elfeledett gyermekkori események, feldolgozatlan érzések, fájdalmak. Kérdéseimmel lágyan, finoman kívülről irányítalak, segítelek.

Kinyílik egy kapu, egy másik világ, a te csodás belső világod.

Ott vár rád belső gyermeked, már régóta vár rád, végre magadhoz ölelheted, végre megnyugtathatod, vigyázhatsz rá.

Ezzel lehetőséget kaphatsz a legmélyebb felejtésre. Szeretettel és elfogadással végleg elbúcsúzhatsz rossz érzéseidtől, hogy egészséges, elégedett és boldog életet élhess.

Meggyógyul, felszabadul belső gyermeked.

Egyszer egy beszélgetés során megkérdezték tőlem, miért van szükség erre? Miért kell felidézni azt, ami fájt. A kellemetlen élményeket nem lenne jobb elfelejteni? A rosszat, a gyomorszorítót nem jobb meg nem történtnek tekinteni?

Sajnos a látszat csalóka, amiről azt hisszük már rég elfelejtettük, a tudatalattinkban ott dolgozik és láthatatlanul irányítja életünket. Minden jelenünkben zajló problémának, betegségnek a múltban gyökeredző oka van.

 

Az a fájdalom, harag, kudarc, amit nem juttatunk kifejezésre, nem élünk meg nyíltan, őszintén a külvilág felé - ellenünk fordul, belülről támad bennünket.

Így van ez a depresszió, az allergia, a rák, a gyulladások, a reuma, a szklerózis multiplex, gyomorproblémák, pl. gyomorfekély és más egyéb betegségek esetén.

Miért választottam a belső gyermek gyógyítást mint módszert? Mi az, amivel engem meggyőzött?

Az első és a legfontosabb természetesen az eredményesség az, hogy látom meggyógyulni azokat akik hozzám fordulnak, látom rendbe jönni az életüket.

A másik, hogy láthatóvá vált számomra egy folyamat, ami az egészségest beteggé teszi, majd ezt megfordítva, a beteget egészségessé varázsolja.

A hagyományos orvoslás ott követi el a legnagyobb hibát, hogy egy agresszív eseményre agresszív reakcióval felel.

Ugye, azt szokták mondani: el kell pusztítani a kórokozókat, meg kell semmisíteni a betegség tüneteit minél gyorsabban. Általában ezt agresszív módon műtétek, gyógyszerek segítségével teszi.

Harcra harccal válaszol.

Háború ez a javából és ahogy a világban a háborúknak nincsenek igazi győztesei, úgy ezen a módon belső világunkban sem teremthetünk békét.

Az EGÉSZség annyit jelent, hogy testi lelki harmónia, egyensúly, békés állapot.

 

Éppen ezért a belső gyermek gyógyítás igazából nem is gyógyítani akar, hanem segít újra rátalálni arra az állapotra, amiben a "betegség" előtt voltunk.

Felszínre segítjük a tudat a lélek mélyén lapuló világosságot, ez egyaránt adott minden ember számára, legfeljebb tartós elfojtás alatt áll, a rárakódott, fel nem dolgozott emlékek miatt.

Miért van szükség a sérülések feltárásához belső utazásra?

 

Éber tudatállapotban túlságosan lekötnek bennünket a hétköznapi élet gondolatai, a felszínen kavarogva elnyomják a belső hangokat, a tudat mélyén rejtőző információkat.

Éberen az agyra a béta hullám aktivitás jellemző, relaxációban az alfa, alvás alatt a delta és a teta hullámok.

 

Az a tapasztalatom, hogy meditációban olyan emlékeket is sikerül a felszínre hozni, amikre a gyógyulni vágyó tudatosan egyáltalán nem emlékszik, beleértem ebbe a fogantatást és a megszületést is.

A felszínen nem ismerjük fel, mi az ami fogságban tart, így elszakadni sem tudunk. Képzeljük el, hogy egy láthatatlan fal utunkat állja. Mindaddig amíg nem látjuk, átjutni sem tudunk rajta. Újra és újra fejjel neki szaladunk.

 

Az akadályokra viszont szükségünk van.

Minden átmenet valamilyen változást, rugalmasságot, bátorságot illetve alkalmazkodást követel tőlünk. Ezeken keresztül tanulunk fejlődünk. A stressz hétköznapi életünk mozgató rugója

Az élet egy folyamatos változás. A bölcs szerint "nem lehet kétszer ugyan abba a folyóba lépni"

Ha valaki nyitottan, bátran áll hozzá az élethez, az élet feladataihoz, akkor védetté válik.

Igazán bátrakká, szabadakká csak úgy válhatunk, ha elengedjük a félelmet mindent, ami a múltunkhoz láncol, megkötöz bennünket.

A belső gyermek gyógyítás nem csodaszer, hosszú évek terápiás tapasztalata azt mutatja, hogy hatékony, életminőséget javító, egészség megörző eszköz.
Személyiségfejlesztés
Személyiségfejlesztés, karma feltárása, önbecsülést visszaállító terápia. 35 font/ 2 óra/ fő/ alkalom

Online tanácsadás esetén, csak előreutalás után áll módomban a terápiát levezetni!

Fehérvári Judit wiccaanya,Főpapnő
Brighton/ Egyesült Királyság
Bejelentkezés,időpont egyeztetése szükséges,inline tanácsadás esetén is!
Elérhetőségem: 
tel.sz:+44 7746038461


.(Amennyiben elfiglaltságom esetén nem áll módomban felvenni a telefont,kérem ismételje meg a hivását egy későbbi időpontban.Köszönöm.)

                                                     wiccaanya_idezetek_17..jpg._szerzoi.joggal_vedett..jpg

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 24
Tegnapi: 8
Heti: 63
Havi: 395
Össz.: 109 201

Látogatottság növelés
Oldal: Személyiségfejlesztés, online is.
Shizel Wicca Főpapnő,személyiség fejlesztő,párkapcsolati tanácsadó - © 2008 - 2024 - lelekdonor-meggyotort-fer.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »